Milliárdokat osztott szét a Filmalap
Egész pontosan 3,4 milliárd forintot ítéltek oda szeptemberig 13 film gyártására.
Egész pontosan 3,4 milliárd forintot ítéltek oda szeptemberig 13 film gyártására.
Egy hónap alatt 404 játékfilmterv érkezett a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes programjára; a nyertes filmtervekről szakmai zsűri dönt október végén.
Erre legutóbb 27 éve volt példa. Ezúttal Kovács István Ostrom című munkájával kerül be a Diák Oscar három díjazottja közé.
Az Oscar-díjas Nemes Jeles László a FIPRESCI díját nyerte el új filmjével.
A rendező a Magyar Nemzeti Filmalaptól kap támogatást, a forgatás szeptemberben kezdődik.
A rendező szerint Kádár János azért még tudta, hogy ki Esterházy Péter vagy Jancsó Miklós, de ma a politikusok már nem is beszélnek a kultúráról.
Kostyál Márk kiakadt a producer Kálomista Gáborra, aki szerinte bosszúból tette ki a filmet a YouTube-ra.
Tarr Béla nem unja, de sokallja a fesztiválokat, a díszdoktorságot, az életműdíjakat. A rendezőnek az életműdíjak is a terhére vannak, ennek oka, hogy nem tudja már hová tenni őket, és az értékük is devalválódott. A mai film pedig már nem az ő nyelve.
Nem kiugróan magas a Dobó Kata által rendezendő film forgatókönyv-fejlesztésére adott állami pénz, állítja a Filmalap egyik döntnöke. Összeférhetetlenségről sincs szó, hiszen ilyen alapon a magyar filmesek zömét ki lehetne zárni, mivel sokukat ismerik a döntésre jogosultak. Az érintett producer Rogánnal is dolgozott korábban.
Egyszerűsítik a kiskorú gyerekek foglalkoztatását a filmekben, a módosítást a Magyar Nemzeti Filmalap véleményezte.
A nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos is gratulált a Mindenki alkotóinak.
A politikus nem hagyta szó nélkül a rendező magyar közéletet bíráló megjegyzéseit.
Hogy fogad egy szabolcsi falu egy kamasz transzneműt? Tudunk-e értelmesen beszélni a gyerekmolesztálásról, vagy csak a vizes lepedőt akarjuk mindenáron ráhúzni valakire? A Filmalap Inkubátor programjában több, eddig magyar filmben feldolgozatlan témájú filmterv is megvalósulhat, ezúttal két támogatást kapó, így első egész estés filmjére készülő rendezővel, Bakony Alexával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk az itthon még újdonságnak számító folyamatról.